Ezt a bejegyzést 2017 07 01-én írtam azóta nem tudtam kiposztolni.
Szuperül éreztem magam az egész várandósságom alatt. Nagyon vártuk Norbival Nolant, és a terhesség sem volt problémás- egy két kórház vizit volt csak ami nem volt betervezve. A szülés is egyszerű és gyors volt, habár pár hónap múlva kiderült, hogy komplikáció van, vissza kell mennem a kórházba. Szuper, pont ez hiányzott..
A szülés utáni első két hét az borzalmas volt. Azt hittem elválunk Norbival- amit leírni is szörnyű. Ugye ilyenkor a hormonok összevissza vannak, Norbi beteg volt a vesekő miatt (erről itt bővebben olvashattok) így igazából éjszakánként egyedül voltam a babával. Alig aludtam, egyszerűen teljesen elfáradtam. A nappalok és az éjszakák egybe folytak, de az Orshy Cosmetics-et akkor sem hagytam abba, pedig lehet utólag be kell látnom, kellett volna szünetet tartanom. De gondoltam, én mindent meg tudok oldani, superwoman vagyok. Fizikailag jól voltam, gyógyultam, inkább a lelki dolgok voltak nehezek. Norbi itthon volt pár hétig a vesekő miatt, majd apaszabin, de aztán visszament dolgozni, és az éjszakák még mindig csak az enyémek voltak. Talán a mai napig nem tudom ezt feldolgozni. Úgy éreztem anyaként meg kell tudnom oldani egyedül is, és ne zavarjam Norbit mert hogy beteg (nem csak a vesekő, hanem a depresszió, szorongás)- pedig ő mondta, hogy ha bármiben tud segíteni szóljak. De én nem szóltam csak nagy ritkán. Persze, rengeteget segített, a kutyákat ellátta, főzött, és vitte a háztartást- egy szavam sem lehet.
A szüleim kijöttek februárban 10 napra segíteni, egyszerűen elmondhatatlanul sokat segítettek, támogattak minket.
Észrevettem, hogy néha rámtört a menjünk azonnal valahova mert megbolondulok, viszont sokszor meg nyűg volt bárhova is elmenni. Aztán idővel észrevettem egy mintát, hogy mikor jön a rosszullét. 3 hét minden ok, totál energiabomba vagyok és 1 hét teljes letargia.
Szeretném múlt időben írni, de sajnos még a mai napig tart. A 3 jó hétben pörgök, sokat foglalkozok Nolan-nel, az Orshy Cosmetics-es megrendelésekkel még pluszban kitaláltam az Orshy Boxot, ami elég sok időt igényel. De élvezem, teljesen motivált vagyok. És aztán jön az a bizonyos 1 hét. Elég egy rossz szó, bármi pici pöttöm negatívum és úgy érzem zuhanok a szakadékba. Nem beszélek (ami tőlem nem megszokott), fáj az agyam (nem a fejem, az agyam) és nem vagyok képes semmire, azon kívül, hogy ellátom a babát.
Elmesélek egy történetet, habár nem vagyok rá büszke. Kb március-április környékén annyira nem voltam jól, hogy itt hagytam a családot és nem voltam benne biztos, hogy visszajövök. Nincs a családommal baj, imádom őket és velem sincs baj, de menekülnöm kellett. Elértem egy hídhoz és arra gondoltam ha itt leugrok, nagy valószínüséggel elüt egy autó, meg amúgy is földetéréskor meghalok tehát elég bombabiztos a siker. Percekig ott álltam és gondolkodtam. Aztán végiggondoltam milyen szerencsés vagyok, hogy mim van: egy csoda családom (Nolan, Norbi) és a másik csoda családom (tesóm, szüleim, rokonok). Sikeres vagyok, elértem mindent amit szerettem volna ennyi évesen. Nem is panaszkodhatnék. Én mégis ott álltam a hídnál. Aztán erőt vettem magamon és inkább tovább sétáltam. (1 óra után haza mentem mert megéreztem kellek Nolan-nek és igazam is volt, sírt mert éhes volt)
Annyira nem rám vall ez. Egy öröm ember vagyok, tele pozitívsággal, életörömmel. Én vagyok az aki Happy Mondayt (és a többi nap is) köszön a barátoknak, munkatársaknak, akkor mégis mi történhetett?
Valószínüsítem, hogy maga az itthonlét teszi ezt velem. A fizetésem 1/3-ra csökkent, és fizetett gyesen "csak" októberig maradhatok. Hiányzik az, hogy mindennap bemegyek dolgozni, pedig van elég munkám itthon így is. Hiányzik a felnőtt társaság, pedig kismillió emberrel beszélgetek nap mint nap (habár leginkább Facebookon). Norbi itthonról dolgozik a betegsége miatt, és ha nincs jól, úgy érzem én is zuhanok vele a szakadékba.
Nehéz dolog ez, mert mindenki csak azt látja, Orshy milyen happy, Orshy visszanyerte az alakját, Orshynak nincsenek problémái. Óóóóó dehogynem, csak az ember ezt nem szívesen plakátolja ki.
+ van az anyák felé egy társadalmi elvárás, miszerint ne legyen fáradt, legalábbis ne nézzen ki fáradtnak, ne legyen rajta plusz kiló és amúgy is mindig mosolyogjon hiszen egy gyönyörű élettel ajándékozta meg a világot. Igyekeztem, ezt az elvárást elnyomni, milliónyi kimerült-fáradt vagyok szelfim van- és érdekes, hogy amúgy szépnek látom magamat.
Mondjuk hozzátenném, a saját magam által elvárt dolgok magamfelé szigorúbbak mint a társadalmi elvárások. Túl sokat várok el magamtól, de ez mindig is így volt.
Sokszor mosolygok amikor boldog vagyok, de engedem, hogy bedepizzek és szomorú is legyek- ezt is ki kell engedni.
El kezdtem munkát keresni és remélem ha visszamegyek dolgozni, akkor esetleg jobban leszek. Ha nem, akkor lehet szakember segítségét kell kérnem, ha igen, akkor szuper, már csak meg kell tanulnom mindent összeegyeztetni: Nolan a legelső helyen, Orshy Cosmetics és a munka
Habár végig izzott a billentyűzet és pár perc alatt megírtam ezt a bejegyzést, nagyon nehéz volt és hónapok óta agyalok rajta, hogy kimerjem-e írni magamból. Most megtettem, köszönöm, hogy elolvastad.
Ezt a bejegyzést 2017 07 01-én írtam azóta rengeteg dolog történt, de ezt a bejegyzést ki kell engedjem, hogy jobban legyek.