Szóval a kedd már is izgalmakkal teli volt. Derbyból el kellett mennem az egyik vonattal Leicesterig, majd ott 10 percem lett volna, hogy átszálljak egy másik vonatra, és irány London Luton vasútállomás, onnan pedig 5 perc busz, és a reptér, majd 3 óra várakozás a gépre.
Nem is lennék szücsorsi, ha minden egyszerűen összejött volna. Mindegy, szeretem a kihívásokat, csak néha megijedek tőlük. :) Ez most is így volt. Szóval Derbyból időben elindult a vonat, de útközben egy nagyot fékeztünk, és bemondta a vasutas néni, hogy elütöttünk valakit, várjuk a helikoptert, és az orvosokat... A bepánikoltam szó nem elég erős, arra amit éreztem. Nem volt velem senki, teljesen egyedül, valahol a nagyvilágban voltam. Csak a telefonomra számíthattam. Felhívtam Norbit, aki meg is nézte, hogy óránként megy Leicesterből Lutonba vonat, úgy hogy ne izguljak. Felhívtam apát, (mert úgy volt amint Lutonban vagyok, jelentkezem) aki még jobban megijedt mint én, tehát máskor inkább nem hívom fel. Egy idős bácsit, aki a mellettem lévő ülésen ült, megkérdeztem, hogyan és mikor juthatok el Leicesterig. Nagyon kedves volt, még a vasutas nénit is megkérdezte mik a lehetőségeim. Elég jól elbeszélgettem vele, kiderült Svájcba megy vonattal, Párizson keresztül.
Végül egy óra várakozás után, megindultunk, aminek nagyon örültem, de lekéstem a csatlakozást. Gondoltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen problémája van. Leicesterben találtam egy lila ruhás hölgyet, aki szintén ugyanazon a vonaton volt mint én, és Lutonba kellett mennie. Tudta a történetem, így vele mentem az információs pulthoz is, és az én nevemben is beszélt. Az információs pultnál a hölgy nem tudta, mikor tudunk tovább menni, felajánlotta, hogy menjünk taxival... (3Font=1000Ft volt a zsebemben, azzal messzire nem megyek) Természetesen ő úgy értette, hogy a vonatcég fizetné a taxit..
Ilyen vonattal utaztam
Na mindegy, otthagytuk, mert nem tudott semmi értelmes információval szolgálni. Kedves lila ruhás nénivel sokat beszélgettem, meghívott egy teára vagy kávéra, de citrom és cukor nélkül nem tudom meginni a teát, kávézni pedig sosem szoktam.Így inkább kihagytam az ajánlatot. Bejött egy vonat, amit csak miattunk (kb. 10 ember) megállítottak Lutonban. 50 perc alatt ott is voltunk. Azt gondoltam a vasútállomásról a busz ingyenes, de 1,50Fontba került. Ez csak azért volt gáz, mert 3 Font volt nálam, mint már említettem. Na mindegy, végre ott voltam a reptéren. Nem gondoltam volna, hogy sikerül eljutnom oda.
Becsekkoltam, átvizsgálták a táskámat és már vártam is, hogy kiírják a kapu számot. Szerintem fél óra alatt már meg is volt a kapu szám, úgy hogy beálltam a sorba, én voltam a második.
A gépen volt időm váltogatni, hova üljek, természetesen ablakhoz ültem. (pedig előtte azt mondtam nem rohanok azért, hogy ablakhoz ülhessek)
Itt épp átmentünk a felhőkön
Budapest felett
A gépen nem unatkoztam, mert mellém ült (később kiderült) egy szintén Orsi nevű lány. Nagyon kedves volt, csak ámultam és bámultam a történetein. Szeretem az ilyen embereket akiknek ennyi tapasztalatuk van, napokig el tudnám hallgatni őket. A 2 órás út 5 percnek tűnt, ha lehetett volna maradtam volna még, hogy hallgassam Orsit. Mivel nem volt nagy csomagom, ezért nem kellett várnom a csomagomra magyar reptéren, hanem mehettem apuékhoz. Természetesen ez a legeslegjobb érzés, mikor x hónap után meglátom a szüleimet. Olyan hihetetlen olyankor, hogy tényleg ott vannak, nem csak a skype-ban látom őket.