Na végre...

Na végre van egy kis időm írni. A könyvtárba vagyok Ganka-val. Ma van a leadási határideje 3 beadandónak, sikerült is leadnom 3 órakor. (4ig lehet) Elég sok dolog történt velem a héten. Először is leírom a haza utamat.
  Apáék kivittek a reptérre, és pont azt beszéltük ki lesz majd az utastársam. (Mindig találok valakit) Erre egy régi ismerősöm, Viktor épp ment vissza Londonba, tehát már is tudtam ő lesz az. Szerencsére egymás mellé tudtunk ülni. Beszélgettünk, tök jó volt megismerni az ő angliai életének egy részét. Szerintem biztos lefárasztottam a sok dumával, de nem találkozunk túl gyakran, úgy hogy biztos nem bánta. :) A 2 órás repülőút nagyon gyorsan elment, kb. 5percnek tűnt. Ezután a repülőtéren mászkáltam x órán keresztül, és néztem Kate és William esküvőjét. Lassanként átmentem a vasútállomásra, ahol szintén vártam egy órát. Megismerkedtem egy portugál sráccal, Rafael-lel, aki szintén Leicesterbe ment, és szintén ott szállt át, és ment Derby irányába. Úgyhogy nagyon sokat beszéltünk. Megtudtam ezen a két átszálláson kívül még várt rá 2, tehát röpke 4 órát utazott 4 különböző vonattal. Tanító szeretne lenni, és van egy olyan opció, hogy elmehet Afrikába önkénteskedni.
  Mikor leszálltam a vonatról (Mo-ról a gép délben indult el, és 6:30ra értem Derby-ba) nagyon jó volt megpillantani Norbit, nagyon hiányzott. Hazaúton egész végig magyaráztam, de szegény már megszokta :) Iszonyú kedves volt,  3 fogásos kajával várt. Gombakrém leves, szalonnás csirkemelles sajtos cucc rizzsel, és tréfli (A tréflit Tescoban vette)
 

Szombaton regisztráltunk az LA Fitness nevű helyre, ahova Norbi jár sportolni. Ez egy fitness központ uszodával, szaunával, gőzkabinnal, gyuroda szerekkel, squash és mindenféle ilyennel. Ennek egy külön bejegyzést szeretnék szentelni képekkel.

3an maradtunk a lakásban, mert Gáborék hazamentek.

Norbi jelentkezett 2 héttel ezelőtt egy oxfordi munkára, amit a főnökei ajánlottak. Ez a pozíció a beszerzésen van, pontos részleteket nem tudunk. Ha Norbi megkapja az állást, irány Oxford! De találnom kell egy egyetemet.... Na mindegy szeretem a kihívásokat, tehát ez is menni fog.