Július 28

Norbival mindig megbeszéljük mit fogunk enni másnap, mit kellene főzni. Ha túl bonyolultnak hangzik, akkor én csak előkészítem a dolgokat, és amikor ő hazajön megcsinálja, én pedig lesem minden mozdulatát. Ha egyszerűnek hangzik, akkor pedig lediktálja miből mennyi kell, hogyan kell elkészíteni, és akkor jövök ÉN. Tegnap az utóbbi történt. Chillis babot csináltam. Mindent jól leírtam még azt is, hogy a hagymát szivárvány alakúra kell felvágni (bocsi, én így nevezem), és, hogy a chilliből két fajta van. Az édes és a borzasztóan erős. Norbi felhívta a figyelmemet, hogy az édes chillit tegyem bele, ami hatalmas üvegben van. Mindent jól előkészítettem, minden simán ment. A hagymát kicsit elméreteztem, de nem volt baj, így is finom volt, és természetesen a chilliből az erősebbet tettem bele. Volt azért eszem, mert gondoltam megkóstolom. Hát marha gyorsan sikerült rájönnöm, hogy ebből a chilliből nem kell 2 evőkanál. Milyen jól tettem, hogy kevesebbet raktam a kajába. Nem volt itthon paradicsompüré, úgyhogy ez nem az én hibám, hogy nem volt benne. Szerintem finom lett a főztöm, habár ez nem akkora dicsőség, mint a spárgás besamel mártásos husim. Na, arra igazán büszke vagyok. Norbi megdicsért, úgyhogy nem adom fel, és továbbra is főzni fogok.
  Ez a nap kiemelkedő a többi közül, hiszen most lettünk három és fél évesek. Elterveztük, hogy valami nagyon finit eszünk és iszunk. Hát ez nem jött be. Elmentünk a Tescoba vásárolni. Vettünk egy 3/4 -ig kész Lasagne-t, hogy majd az lesz a vacsi. (Kb. 2,50Font volt. Megértem, hogy az angolok inkább mirelitet esznek. Olcsó, és fogjuk rá finom is. Két vacsi és két ebédre elegendő mennyiség.) Gondoltuk veszünk egy Asti Martini pezsgőt, (isteni, 7Font, ez az egyik legolcsóbb!!) és még pár dolgot. A self-checkout-nál fizetnénk, amikor odajön egy hölgy, hogy mutassuk be a személyit, mert 21 év fölött lehet csak alkoholt venni. Mondta Norbi, hogy a Bevándorlási Hivatalnál van a személyije, de a nő nem hitt neki. Szerintem azt se tudta mi a Home Office. Tehát a pezsgő maradt.
  Két filmet néztem meg tegnap. Az egyiket chillis bab készítés közben: Julie és Julia- két nő egy recept, a másikat Norbival este: A bakancslista.

Julie és Julia:
"Julie Powell egy harminc körüli írónő, akinek még nem sikerült bizonyítania. Munkája monoton és lehangoló, ráadásul köze sincs az íráshoz. A zajos, kopott lakás sem a szíve csücske, ahova barátjával nemrégen költöztek. Napjának egyetlen fénypontja az esti főzés. Kedvenc szakácskönyve és egy gyermekkori emlék ihleti meg arra, hogy egy év alatt megfőzze az összes francia receptet, amit az anyjától örökölt könyvben talál, s ezt az élményt meg is ossza másokkal saját blogján keresztül.
Julia Child egy negyven körüli nő, aki férjével épp Párizsba költözött. Nem igazán tudja mit is kezdhetne szabadidejével: tanuljon meg kalapokat varrni, vagy inkább a francia nyelvet sajátítsa el? Az biztos, hogy Párizst imádja, csakúgy, mint az ételeket.
Két nő, két különböző korban, ugyanazzal a szenvedéllyel talál önmagára a fenséges ízek, finom illatok és a francia konyha varázsán keresztül. Mert vajból sosem elég!" (Port.hu)

 

Bakancslista:
"A "bakancslista" azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers is jegyezgette terveit, az élet azonban mindig közbeszólt. A milliárdos Edward Cole-t viszont csakis a pénzcsinálás érdekelte, sohasem bajlódott a listával. A két, egymástól teljesen különböző embert azonban a sors egymás mellé sodorja. Közös kórteremben kötnek ki, ahol bőven van idejük azt fontolgatni, mi jöhet még ezután. Égető vágy ébred bennük, hogy a hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna." (Port.hu)