Egyetemi könyvtár





 Ezeket a képeket még régen csináltam, mikor még drága Dórim is itt volt

Ez a könyvtár az egyetemünk főépületében található a Kedleston Roadon. Az Átriumból lehet eljutni a könyvtárba (Ahol Dóri ül). Az egész elektronizálva van. Ez azt jelenti, hogy például a könyvkölcsönzés ugyanúgy működik, mint a bevásárlóközpontoknál már megemlített self-chekout. Van egy monitor, ott kell érintő képernyőn megadni, mit szeretnénk csinálni. Ebben az esetben ha visszahozunk egy könyvet beolvassuk a vonalkódot, ezáltal visszaadtuk a könyvet, majd bedobjuk a könyvet egy dobozba. A kikölcsönzés ugyanígy történik, a végén nyomtathatunk bizonylatot, ezáltal tudjuk meg, mikor jár le a könyv, CD, DVD, újság, bármi. 

Hatalmas állománnyal rendelkezik a könyvtár. 4 emeleten lehet kutatni, olvasni, tanulni. Mindegyik helységben különböző színnel jelzik azt, hogy az adott helységben mi megengedett. Például a zöld szín azt jelzi, hogy ott csoportmunkát lehet végezni, tehát hangosan meg lehet vitatni a dolgokat. A sárga szín azt jelenti, hogy az ilyen csendes helység, lehet beszélni, de nem hangosan. A piros szín azt jelzi, hogy csöndben kell lenni. Ugyanilyen „kuss” szoba (így hívjuk Luisaval) van Buxtonban is. Ha beszél valaki, és a könyvtáros észreveszi, akkor kiküldheti, és enni, inni természetesen nem lehet. Elég szigorúan veszik, de igazából csak így van értelme.





A könyvtár bejáratnál úgy lehet bejönni, hogy a tanuló kártyánkon lévő vonalkódot beolvassa a masina, és kinyílik a „kapu”. (A kapu nem igazán kapu, csak két műanyag valami, de nem találtam rá jobb szót.)

A könyvtárban 300 számítógép található, ezen kívül vannak számítógép termek a suliban. Wifi, scanner, nyomtató és fénymásoló is van. Utóbbi 2-őt úgy tudjuk használni, hogy a kártyánkra feltöltünk x összeget, és amikor nyomtatunk/ fénymásolunk, oldalszámtól függően az összeg levonódik.

Buxtonban lehet könyvet kölcsönözni 3 hétre, vagy 1 hétre, itt a Kedleston Roadon ezeken kívül lehet 2 napra kölcsönözni. 10szer lehet meghosszabítani a könyveket, vagy addig, amég más nem foglalja le. A könyvtár nyitva van hétfőtől péntekig 22:30ig, ezzel ellentétben Buxtonban maximum 6ig van nyitva.

Természetesen úgy van minden kialakítva, hogy segítse a mozgáskorlátozottakat, értelmifogyatékosokat. Van lift a könyvtárban is, nem csak az egyetem más területein, van hangos könyv, és mindenféle segédeszköz.

Nagyon tetszik a könyvtár, jó lenne ha sokszor el tudnék menni. Az a baj, hogy 1,60 font a buszjegy (kb.500Ft), odavissza több mint ezer forintra jön ki, de csak 15 percet sétálok Derby központjáig, és onnan 10 perc az egyetem. Gyalog ez az út 40 perc, tehát oda vissza 1óra 20 perc, de ingyen van.