Aug. 3

Na túl vagyok az első munkanapomon, el se hiszem. Reggel elvitt minket a taxi a céghez. A cég egy raktár, és elég picike. 20an dolgoztunk abból 17 lengyel volt. A műszakvezető elkezdett lengyelül beszélni, szóltunk, hogy vagyunk 3an akik nem tudnak lengyelül :). Azt hiszem neki kell állnom lengyelül tanulni. Megismerkedtem két csajjal: Monika Csehországból jött, 5 éve kint van, és Diana Lettországból jött kb. 3 hónapja. Utóbb kiderült Norbi és Diana ismerik egymást. :) Egész nap annyi volt a feladat, hogy Marks and Spenceres ajándék kártyát kellett beletenni egy tokba, tartókába. Egész nap ennyi volt. Két fajta kártya volt, a pillangóssal kezdtünk, később Monikát és engem átrendeltek, hogy csináljunk egy ezüst színűt. Totál unalom volt egész nap. A slussz poén, hogy reggel mikor már ott voltunk a cégnél, felhívott vkit az Orbitál ügynökség, hogy lehetne-e, hogy 6 ig maradunk. Hát persze, hogy maradunk. A szüneteket a műszakvezető osztotta be, elég rosszul. Az első fél 11 kor volt, a második délbe, és a harmadik fél4kor!. A deles volt a kaja szünet. Szétesek, fáradt vagyok, fáj mindenem. 10 órát kell állni, marha sz*r. Oké lehetne rosszabb melóm is, meg ezt legalább megfizetik. 17:00-18:00 túlóra pénzt kapok.