Közlekedés

Azt ugye mindenki tudja, hogy Angliában bal oldalon közlekednek.




A turistáknak ki is írják merre kell nézni. Természetesen idő ezt megszokni, én mai napig azért kép zavarban vagyok, hogy most merről jöhet az autó. De próbálkozom. :)

Mivel az itteni fizetés megengedi, ezért nagyon sok embernek van autója, és nem lehet látni sz*r autókat. Habár szerintem egy autó lényege, hogy elvigyen A-ból B-be. A használt autók ára nagyon alacsony, tehát nem kell éveket spórolni azért, hogy valaki megvehesse álmai autóját. Persze, van hátulütője a dolognak, hiszen a biztosítás itt nagyon nagyon drága.

Térjünk át a buszokra. A jegyek itt úgy vannak, hogy teljesen mindegy meddig mész, ugyanannyit fizetsz. Tehát például ha valaki Buxtonba megy 4,5 Fontot kellene fizetnie, de ha csak a szomszédos városkába megy ugyanazon az útvonalon, akkor is 4,5 Font.

 Bemutatom Derby város buszmegállóját, amiről már tettem fel egy képet az egyik bejegyzésben, de most a saját képeimet mutatom meg.





Mindenféle színű busz van, nagyon tetszik, hogy a citromsárgától a feketén át, piros, zöld, lila minden megtalálható.
  A buszon például nem kérdezik meg, hogy "leülhetek?" Csak leülnek. Otthon nagyon tetszik az a szokás, hogy mindig megkérdezik.
  Itt, viszont mindenki megköszöni a busz sofőrnek, hogy elvitte A-ból B-be. Otthon ez nem szokás, vagy csak nagyon kevesen köszönik meg.
  A buszok nagyon gyorsan mennek, alig tartják be a sebességkorlátozást. Néha olyan érzésem van, hogy kifogok repülni a buszból.

Ilyen busszal utazom Buxtonba. Néha zöld színűvel, néha pirossal.
Ez a busz elég érdekes számomra. Ilyet, csak itt kint láttam még, és csak Buxtonban.

Itt, nem elég, ha állsz a buszmegállóba. Ki kell tenni a kezedet, le kell inteni a buszt, hogy megálljon. Még jó, hogy a múltkor megkérdeztem egy idős párt, akik elmagyarázták, ha csak állok a buszmegbe, elmegy mellettem a busz :)

A buszmegállókat alig jelzi valami. Egy kicsi tábla mutatja, hogy melyik buszok állnak meg abban a buszmegállóban. Erről majd készítek képet.

Itt van egy bejegyzés az angol buszmegállókról: http://szucsorsi.blogspot.com/2011/01/buszmegallo.html