Szeptember 9

Kedden nem fejeztem be a bejegyzést, úgyhogy most megteszem. Később olyan 2-3 óra fele felhívott az Orbitalos nő, hogy nem szerdán kell bemennem a munka miatt, hanem csütörtökön.
  Tehát ma be is mentem. Tudtam, választanom kell a takarításos meló és e között. A lényeg az, hogy a munka Long Eaton-ben van, Derby és Nottingham között található. Egy raktár, ahol címkézni, csomagolni kell, bevinni az adatokat gépbe stb. Tehát ez már jobb mint a takarítás. 5,85Fontot fizetnek óránként, még nekem is. (Nem mindenhol fizetnek nekem ugyanannyit mert még pici vagyok:), csak 20 éves, és a váltás 21-22 fölött van. pl.: a csomagolós melómnál én "csak" 4,85öt kaptam, még a "nagyok" 5,85-öt) 5-en voltunk behívva induction-re (ahol elmondják milyen a meló), abból 3 embernek van kocsija. Tehát megkérdtem az egyik csajt, hogy vele szeretnék bejárni. Álltólag Long Eaton 10-15 perc kocsival, de az ügynökség adott egy papírt arról, hogy vonattal is be lehet járni. 10 perc a voni :), és 10 perc séta. Nem kell semmi extra ruha, sem speckó cipő és nincs túlóra (ez jó és rossz hír egyben), a munkaidő 7:30-15:30 vagy 8:30-16:30 tart. Természetesen megint 8 órát kell állni.. már meg sem lepődök ezen. Ha sikerült az IELTS akkor ez a munka csak egy hétig tart, ha nem sikerült, akkor pedig még fogalmam sincs.
  Ezután szétnéztem a városban. Voltam az egy fontos boltban, a Lush szappan boltban, cipő boltokban (Deichmann, Schuh- erről a boltról külön bejegyzést fogok csinálni), és party boltokban.
  2 party boltban jártam, hát ott minden van mint a búcsúban. Erről két emlék jutott az eszembe. Az egyik, hogy amikor Pesten voltam láttam egy tök nagy party boltot, de nem volt időm bemenni. A másik, pedig hogy Bicskén a Kisfaludy utcában volt egy party bolt, de nem bírta sokáig. Az itteni party boltokban vannak képeslapok, vicces dolgok, jelmezek, lufik, zászlók, ajándékok stb. Tök jó kedvem lett, mert elképzeltem magam mint Popey, vagy például mint Marylin Monroe, vagy éppen mint Pamela Anderson, a Baywatch lány.




  A Lushban (Ha jól láttam, a mom parkban van Lush bolt) termék bemutatóztak. Ahogy beléptem a boltba mindenki rámtapadt és osztotta az észt. Egy srác megmutatta, hogy hogyan kell egy szappanszerű dologból iszonyat habos fürdőt csinálni. Csak pilláztam, szagoltam és mosolyogtam. Ezután egy lány megmutatott egy másik terméket. Fogalmam sincs mi volt az, nem értettem szinte semmit. Mosolyogtam tovább :D aztán találtam egy újságot, majd itthon átböngészem a termékeket, és legközelebb úgy megyek be a boltba, mert így elég hülyének éreztem magam.


  Mindezek előtt a buszpályaudvarra mentem, mert holnap utazom Buxtonba az egyetem nyílt napjára, és nem tudtuk megnézni neten, hogy mennyi  a jegy. Tök nagy információs pult van, rengeteg prospektussal. Egy férfit kérdeztem, azt mondta 8font oda vissza, az azért nem olyan fini :S ( kb. 3000Ft) Aztán megkérdeztem nagy bátran, hogy hogyan kell kimondani Buxton, u-val vagy á-val. A pacák nagyon meglepődött :) és kérdezte miért kérdezem. Mondtam neki, hogy mert mindenki máshogy mondja, és ezért nem tudom melyik a helyes. Hát, abban maradtunk, hogy mindkettő kiejtés helyes. A prospektusokból annyit összeszedtem, hogy alig bírtam el a táskámat. (mint amikor kicsi voltam és mentünk a dokihoz, vagy gyógyszertárba :) emlékszel anyu-apu? ) Beszereztem a vonatmenetrendet, bicikli utakról szóló brossúrákat, a buszpályaudvarról, hogy melyik busz állásból (nem tudom, hogy mondják), merre lehet menni, karácsonyi vásárokról szólót, és mindenféle eseményekről szóló prospektust.